2014. december 11., csütörtök

AniMegmondom #Pilot - Mayo Chiki!


Jó pár hónappal döntöttem el, hogy nekiesek az animék kritizálásához, viszont nem nagyon találtam olyan alanyt, amivel jó lett  volna kezdeni, ezért halasztottam az ötletet egészen mostanig. Pár nappal ezelőtt felgörgettem a "tervezettek" listáját az AnimeAddicts oldalon és rátaláltam a Mayo Chiki! animére, de már nem rémlik, hogy miért is raktam bele. Feltehetőleg azért, mert Seinen és Ecchi...Ezt azonban csak most néztem meg és azt kell, hogy mondjam, egy igencsak kellemes sorozatra találtam benne. 

Felül: Kureha, Nakuru. Középen: Jirou, Subaru, Masamune. Alul:Suzutsuki


A Mayo Chiki! először Light Novel (Szabad fordításban sem tudnám meghatározni, hogy mi lehet) formában mutatkozott meg a nagyérdemű előtt még 2009. november 21.-én, Hajime Asano tollából. Ebből aztán két manga készült, melyek egy évvel később (2010) kerültek ki a boltokba, ezt követően pedig 2011-ben megkaptuk a 13 részes anime változatot is.


Kureha és az Édesanyja


A történetünk középpontjában a 17 éves Sakamachi Kinjirou áll, akinek egy igenérdekes fóbiája van, ugyanis fél attól, hogy a nők hozzáérjenek. Pontosabban nem fél, hanem ha egy lány hozzáér, akkor az orra elkezd vérezni, hiszem Gynophobiában (annyit tesz, hogy Nőiszony) szenved. Ez úgy alakult ki, hogy a húga (Sakamachi Kureha) mindig különféle pankrátor mozdulatokkal kedveskedik neki, mindezek mellett az édesanyja pedig profi pankrátor. Így már érthető, hogy miért is tart attól, hogy hozzáérjenek a nők. Az anime kitér arra is, hogy miért pont orrvérzés a reakció. Röviden annyi, hogy amikor vérezni kezdett, leálltak a bántalmazásával, de ez kihat már a mindennapjaira is. Ám akadnak páran akik segíteni akarnak neki, hogy kigyógyuljon ebből. Az iskolában akad egy nagyon is népszerű lány, aki dekoratívnak és csinosnak van ábrázolva, ennek tetejébe még az igazgató lánya is. Ő egy előkelő családból származik a neve pedig Suzutsuki Kanade. Az Ő személyisége egy kissé erőszakos, de nem látszik annak. Jobban mondva inkább ravasz. Neki (mint a családja minden tagjának) van egy komornyikja, aki egy erőteljes és segítőkész karakter, Konoe Subaru. Konoe karaktere eleinte egy titokzatos alak, akiről nem sokat tudni, csak annyit, hogy a lányok körében nagyon népszerű. Azonban neki is van egy titka. Konoe valójában nem komornyik, hanem komorna. Vagyis komornyik, csak nő. Ezt azonban titkolnia kell. (Háttértörténet: Suzutsuki családjában, mindenkinek Subaru családjából van komornyikja, viszont Konoe az egyetlen utód és még ennek tetejébe lány is.) Említettem, hogy Suzutsuki édesapja az igazgató az iskolában, és Konoe csak úgy járhat iskolába, ha álcázza magát fiúnak. Ezt úgy oldotta meg, hogy a komornyik ruha mellé, még a melleit is lekötötte, hogy senkiben ne keltsen gyanút. Bevallom, először azt hittem Trap-Karakter a keresztbeöltözés miatt, de szerencsére nem. Egy óvatlan pillanatban Sakamachi rányitott a fiú mosdóban és éppen a bugyiját húzta fel, "kisdolga" elvégzése után. Ezek után Konoe konkrétan megakarja ölni Jirou-t (innentől így hívom, mert nem titok, az animében is így fogják hívni.), ám a biológiateremben egy véletlen baleset miatt, Jirou letaperolja Konoe kebleit, így kiderül a nagy titok, hogy Konoe Subaru valójában lány. Később megismerjük Usami Masamune-t és Narumi Nakuru-t, akik igazából csak mellékszereplők, de a jelenlétük fontos. Usami határozottan az anime "legtsunderébb" szereplője, hiszen Jirou közelében nagyon szeszélyes. Hol kedves vele, hol pedig felakarja nyársalni. Narumi pedig egy mangaka, aki a "Yaoisták" közé tartozik, még egy saját történetet is írt, amiben burkoltam Konoe és Jirou a szereplők. Természetesen ők is úgy tudják, hogy Konoe fiú, ám Usami később rájön, hogy lány, de a titkot nem adja ki senkinek. Lényegében a Konoe-Suzutsuki-Usami trió próbálja a nőfóbiájából Jirou-t kigyógyítani, több-kevesebb sikerrel. Konoe édesapja Nagare is feltűnik a szeren és egyáltalán nem burkolva utálja Jirou-t, mint Luffy az éhséget. 

Nagare "vért kíván"



Az anime főmozgatórugója talán ez, hogy titokban kell tartani, hogy Konoe lány. Azonban rengeteg minden történik-e miatt. Később egyre többet beszélgetnek, és az iskolában az kezd elterjedni, hogy Jirou és Konoe melegek, mivel Konoe fiú (legalábbis annak hiszik.). Valamint még Konoe egyik rajongó tábora elakarja tenni láb alól Jirou-t, mert "elvette" tőlük Konoe-t. Ez meg még csak a jéghegy csúcsa. Jirou kishúga is azt hiszi, hogy Konoe hímivarú és nem burkolja az anime, beleszeret Konoe-be. 

Tűzijátékkal tarkított együttlét

/////SPOILER VESZÉLY/////

Jirou köré egy valóságos hárem épül fel. Ott van Konoe, aki egy jelenetben az uszodában szájon át lélegezteti, szóval megcsókolja. Ott van Suzutsuki is, aki később szeret bele és egyszer meg is csókolja, valamint még Usami is beleszeret, pedig elmondása szerint, sokszor idegesíti fel. Ennek tetejében még a tizenharmadik részben Narumi is beleszeret. Egy srác, négy lány. Gondoljon mindenki aki arra amire akar. Nem, nem fognak Majongozni. Egyébként Konoe pont tovább is akarna lépni Jirou-val a kapcsolatukban, de a srác vagy nem veszi a lapot, vagy csak racionálisan gondolkozik, hiszen tovább lépnek, de a legjobb barátság szintjéig. Még együtt is alszanak ahol majdnem megesik az első alkalom (nem rinyálni, Seinen anime, nem Shounen.), de Jirou a fóbiájára reflektál, hogy az állapota miatt nem lehet. A tizenkettedik rész végén pedig kapunk egy Jirou-Konoe csókot, amely rendes csók, nem pedig szájon át lélegeztetésre fogott. Ez lehetett volna az anime zárópillanata is, azonban kellett csinálni egy tizenharmadik részt is (mert mért ne...), ahol a negyedik lánnyal, Narumi-val megy randizni és itt szeret Narumi bele Jirou-be. Röviden: Mind a négy lány szerelmes Jirou-ba. 

/////SPOILER VESZÉLY ELHÁRULT/////

Az anime megrajzolása gyönyörű. Remekül játszik a fénnyel és a színek is remekül élénkek. Ahol pedig szomorúbb a hangulat ott kicsit fakóbbak a színek, ahol pedig boldogságot fejez ki, ott élesek és teltek a színek. Az Opening és az Ending engem nagyon megragadtak. Mind a két dal remekül illik az animéhez, csilingelő, kellemes hangzásúak. 

Szerény személyes véleményem pedig annyi, hogy egy kellemes tizenhárom részt éltem meg, az idő alatt amikor megnéztem, hiszem hol megnevettetett az anime, hol pedig elgondolkodtatott. Sajátos humorral játszik, hiszem rengeteg perverzebb pillanat van benne. Nem egyszer kerülnek a mellek előtérbe, na nem olyannyira, mint a Highschool DxD szériában és Jirou rendszeresen ráteszi a mancsát hol Konoe kebleire, hol pedig Usami kebleire. Tehát ha kedveled az Ecchit és a Seinent akkor neked való anime, de ha csak ki akarsz kapcsolódni pár órára, akkor daráld végig, mert nevetésben aztán tényleg nem lesz hiány.  


/////SPOILER KÉP/////

Az igazság pillanata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése