2014. szeptember 23., kedd

Interjú BenyoBoy-al

Hosszabb kihagyás után újra interjú, méghozzá az egyik videóssal akit régebb óta követek. BenyoBoy esett "áldozatául" a kérdés halmazomnak. Megtalálhattok a csatornáján rengeteg játék videót és egyéb videókat is, mint például az EpicBay sorozat, melyben elképesztő aukciókat mutat be. vagy éppen a Random Talkshow, melynek eddig három része van kint. Olvassátok és Osszátok BenyoBoy válaszait! 

BenyoBoy
(Grafikai alkotás)


1. Mikor és milyen okból kezdted el a videók gyártását?

(1.) Először is üdvözlet, tisztelet mindenkinek! :) Nos, csatornámat 2006 július tizenharmadikán nyitottam meg, és egy évig nem is töltöttem fel semmit. Később AMV-k és rendszertelenül random hülyeségek kerültek fel, 2009-ben például összesen csak egy videó. Viszont már a korai időszakban is hihetetlen mennyiségű videót tömtem magamba (főleg kommentáros gameplay-t) és ezt a hobbit a mai napig űzöm. Le se merem írni a szabadidőmből mennyi időt szánok erre. Szóval, évekig csak néztem a videókat, a kommentszekcióban is elég ritkán lehetett látni engem. Barátaimmal mindig is szerettünk volna hasonlóba fogni, de motiváció és technika hiányában ez sosem került megvalósításra, úgyhogy egy szó szerint egy semmiből jött, hirtelen ötlettől vezérelve, random csináltam egy játékbemutatót 2012-ben és egy jó fél évre rá a Croc 2 végigjátszásomat, azóta pedig nincs megállás. Ha az a hirtelen jött ihlet nem jön, sosem csináltam volna hasonlót. A motiváció akkor mindössze annyi volt, hogy 6 évnyi "tanulmányozás" után mégis mit tudok összehozni magamtól hasonló témában. Ezért is mondom minden kezdőnek, hogy nem kell elkapkodni, ha én tudtam hat évig várni, mindenki más is képes rá. :)

2. Volt olyan videó ami még a kezdeti időszakban fent volt, de mára már nem érhető el?

(2.) Természetesen, most is jelenleg három nem listázott és hét privát videó van fenn, amik annyira nem régiek, de a csatornám tematikájába sem minőségileg sem tartalmilag nem felelnek már meg. Emlékbe megtartom ezeket, de már nem nagyon akarom, hogy ezeket bárki más lássa rajtam kívül. A legelső videóim, amik AMV-k voltak pedig (egy kivételével) mind törlésre kerültek, amikor a YouTube még az elrothadása elején belevágott a szerzői jogvédelembe és az AMV vágókat csatornájuk törlésével fenyegették. Azt meg semmiképp sem akartam, úgyhogy ezek a munkák mentek a levesbe.

3. Hogyan viszonyulsz a rajongóidhoz? Ismertek már fel utcán, koncerten, rendezvényeken, stb.?

(3.) Nem titkoltan mindnyájan szeretjük a nézőinket és végtelen tisztelet jár nekik, amiért idejüket nem spórolva követik a videóinkat és Facebook posztjainkat! Tényleg, ha százszor nem írtam le azt, hogy nekünk vannak a legjobb fej rajongóink és nézőközösségünk, akkor egyszer sem... és ez tényleg így van, csak nézze meg bárki a rajongói munkákból összeállított fotóalbumot Facebookon, vagy a kommentszekciókat: 99.9%-ban értelmes, hosszú, vicces és tartalmas kommentek, párbeszédek vannak nálunk, tényleg egy igazi közösség alakult ki a videóink alatt és szeretnénk, ha ez így is maradna. Ettől függetlenül (freddyD-hez hasonlóan) szeretném a videózást teljesen elkülöníteni a magánéletemtől, ezért nem nagyon szerepelünk arccal, nem szervezünk közönségtalikat és hasonlókat. Egyedül Ranzor kolléga ismert fel egy MondoCon rendezvényről hazafele, illetve szintén egy kolléga, Zack Change az OVS-en, szintén hazafelé menet. :)

4. Melyik az a sorozat amire a legjobban büszke vagy?

(4.) Hűűű, ez egy nehéz kérdés... sokra vagyok büszke, de ha egyet kéne választani, akkor a Pokémon FireRed-et mondanám: abba sikerült végre egy gyerekkori barátomat, Mikit beszervezni (ugye közösen már régóta terveztünk hasonló videó sorozatot és ezzel egy igazi álom valósult meg), az is lett a legnépszerűbb, legnézettebb, szóval, akkor indult be igazán a szekér. Nagyon sok remek embert ismertünk meg amíg csináltuk és jó pár fiatalról tudok, akik titkoltan/nem titkoltan utánuk kezdtek bele Pokémonos végigjátszásba, szóval valamennyire kihatása is volt az egésznek másokra. Ennél nagyobb érdem pedig nem nagyon lehet.

5. Előfordult olyan a végigjátszásos során, hogy egy játékban olyan dolgot találtál meg amit addig soha?


(5.) Nem vagyok egy glitch-mester, de pl. a Mesterlövész és Def Jam: Fight for NY végigjátszásának legvége elég meglepő volt számomra is, illetve a Jazz Jackrabbit 2 videók közben is fedeztem fel random rejtekhelyeket, amikről korábban nem is tudtam és a Grand Theft Auto 2-ben is lesz egy állkapocs leesős dolog, amire nagyon büszke vagyok. Az Interstate '82 glitchfesztiválról pedig nem is beszélve, ahol már a játék végigjátszása önmaga egy új élmény volt, mert gyermekkoromban csak a játék feléig jutottam el.

6. Mikor kezdtél el újságírással foglalkozni?


(6.) Erre az őszinte válaszom az, hogy igazából egyáltalán nem kezdtem el. Vendégíróként közreműködtem párszor itt-ott, meg egy-két netes oldalra írtam (meg írok is), szóval igazából sosem voltam az. Egyelőre ez is egy hobbi, hiába vagyok végzettségem szerint az, nem tudtam elhelyezkedni

7. És a cikkeidet hogyan és milyen formában olvashatják el?

(7.) Interneten a Stoner Rock Blogra írtam (és igazából kéne is, de hát az a fránya idő :D ), jelenleg pedig a NuSkull oldalán lehet megtalálni a leggyakrabban. Nyomtatásban pedig leginkább a Mondo Magazinba írtam koncertbeszámolókat, anime ismertetőket és hasonlókat, de egyetemi laptól kezdve városi újságokon át sok helyen jelentek meg írásaim. Miki pedig a híres Dorkly-ra ír angolul. Ha tőlem vagy bármelyik ismerősömtől jelenik meg valami, azt mindig ki is linkeljük a Facebook oldalra.

8. Már számtalan banda koncertjein voltál, melyik vagy melyek voltak azok amik a legnagyobb élményt égették beléd?

(8.) A seen live listám szerint már 385 zenekar és előadó koncertjén voltam már jelen, úgyhogy van miből választani. :) Órákig tudnék mesélni az élményekről. Ott van pl. a 2004-es Peter Gabriel vagy a 2012-es Friendly Fires és az idei Jimmy Eat World a Szigeten, de most leginkább a 2012-es Dürer kistermes Detachments van az eszemben. Egyrészt itt vettem a legelső bakelitlemezemet (amiből már kereken száz van), amit alá is dedikáltattam a tagokkal, másrészt az egész este nagyon jó volt, remek koncertet adtak. Az a buli azonban leginkább azért maradt meg bennem, mert nagyon jót dumáltam és marhultam a basszusgitárossal, aki sajnos pár hónapja hunyt el betegségben.

9. MondoCon-okon milyen gyakran veszel részt és milyen pozícióban? Egyszerű kint lévő ember, vagy belsős, aki megkapott egy feladatot?


(9.) Minden pesti MondoCon (korábban AnimeCon) eseményen részt veszek, talán 2004-2005 óta, én még két PeCsa előtti Conon is ott voltam! :) Legtöbbször céltalan bóklászóként vagyok kinn, régebben versenyzőként (Tekken, AMV) illetve mostanában az IronChef verseny egyik szervezőjeként is részt veszek, a kétnapos, "nagy" Conokon.

10. Melyik az a cél amit akár a videózásban, akár az újságírásban, akár a magánéletben el szeretnél érni?

(10.) Magánéletben egy biztos, jól fizető munkahely és egy saját lakás a cél (meg egy barátnő, ha úgy alakul), újságírásban jelenleg semmi, videózás tekintetében pedig folytatni azt, amit elkezdtünk és minél több barátomat bevonni a csatornába. :) Ha nem is leszünk "celeb videósok" (nem áll módunkban és nem is szeretnénk), örülnénk, ha úgy emlékeznének a csatornámra, ami egy teljesen új színt, stílust és minőséget hozott be a magyar gameplay-ek világába, ami lehetőleg sok embert fog még inspirálni a jövőben.

2014. szeptember 16., kedd

Nyárzáró - Suliindító Buli Üllésen

2014. 09. 19. Ezen a napon kerül megrendezésre a falumban, Üllésen egy Nyárzáró - Suliindító buli. A fellépők között van a szomszédos faluból, Bordányból RoliBá' és Kobe akit ismerhettek az ImagiShow-ból, vagy az ImagiCore-ból, végül pedig LarSen zárja az estét egy diszkó keretein belül. A buli 19:30-kor kezdődik a Déryné Kulturális Központban. Amennyiben tiszta lesz az idő, szabadtéren lesz a buli, de ha rossz lesz akkor bent a nagyteremben.Mivel ez egy jótékonysági buli, mindenki belátása szerint hozza a belépőjét.

Minden környékbeli Brúdernek és Brúderinának jusson el a buli híre, vagy azokhoz akik szeretnének hétvégén kikapcsolódni. Hatalmas durranás lesz.

Egy szó, mint száz:
2014. 09. 19
Üllés
Déryné Kulturális Központ
Kobe, RoliBá' LarSen
Nyárzárás - Suliindítás



2014. augusztus 29., péntek

Nosgoth Nyereményjáték

Kaptam három kulcsot a Nosgoth nevű játékhoz, és kettőt kisorsolok. Minden információt megtaláltok itt, vagy a videóban.

Jelentkezés menetek:Küldesz egy e-mailt a balazs.frncz@gmail.com-ra, a tárgy Nyereményjáték és az üzenethez írjátok bele, hogy "Jelentkeztem <név>

Sorsolás: Szeptember 29.
Sorsolás menete: Random.org

2014. augusztus 22., péntek

Ki mit Tube - Az én meglátásom szerint

A napokban egy hatalmas hullámot indított el az, hogy elindult a Ki Mit Tube nevű tehetségkutató. Ezzel alapból nem lenne baj, mert ott  volt az Aranyvlog is és jelenleg jut a Mutasd Magad YouTube Sztár is. Az utóbbi kettővel semmi bajom nincs. Tisztességes módon megvannak csinálva és a nyeremények is olyanok amiket egy Youtube videós tud alkalmazni vagy használni. Mi is nekem a legnagyobb bajom ezzel az egésszel? Nos az, hogy semmi értelme nincs. Vagyis lenne, de még sincs. A zsűri nagy része olyan ember akinek semmi köze nincs a YouTube-hoz, azon kívül, hogy meglehet hallgatni a zenéiket vagy utánuk lehet nézni. Azok akiket én eltudok ismerni az pár ember. Szirmai Gergely, aki a Hollywood Hírügynökséget vezeti. Puzsér Róbert, akit annyira én nem bírok, sokszor egyezik a véleményem az övével, Péterfy Bori, ő egy jó énekesnő. És ennyi. Bár már Flourral sincs bajom (amikor Mizu-zott nem kicsit koccolta fel az agyamat) , de valahogy őt sem tudom, hogy miért rakták be. Oké, hogy azért, mert YouTube-ról került fel a média poklába, de kérdéseket bőven vet fel.

Lássuk a nyereményeket. A nyeremények nagy részét egy átlagos videós aki megnyeri nem tudná mire használni. Kap egy millió forintot, amit még tud is hasznosítani. Egy SEAT IBIZA! Emberek, nem tudom ki volt az a hülye aki ezt felajánlotta, de hogyha egy mezei videós nyeri meg akkor nem sokra tudja használni. Főleg, ha jogsija sincs. Oda tudja adni a szüleinek. Vodafone előfizetés, hát kár, hogy aki nem Vodafone-os az valószínűleg le lesz szarva. A mobilinternet már valamivel biztatóbb. Egy okostévét is nyer a győztes, ami megint csak jobb dolog lehetne. Valamit elutazhat Londonba a YouTube Space stúdióba.

Saját véleményem pedig egyszerű és tömör. Én utálom a celebeket, egyiket sem szeretem. És miért? Nem csináltak semmit és őket pénzelik. Szüli folyamatosan az RTL és a TV2 a őket évente nem is egyet. Lásd ValóVilág és a többi nagyon kreatív műsor. Nem értem miért akarnak nemcsak a TV-ben celebeket gyártani, de azt meg főleg, hogy a YouTube-on miért kell ilyet csinálni? Így is el van kurvulva néhol a YouTube, de ha még az új "sztárok" is megjelennek, az nagyon kell mindenkinek. Felesleges egy ilyen versenyt csinálni, mert valószínűleg az fogja megnyerni aki a legnagyobb baromságot csinálni. Arról meg nem is beszélve, hogy törlik a YouTube videók alatt a kommenteket. És akkor már nem is mondhatnák, hogy: Minden vélemény számít.

Zárásként egy nagyon jó kis dal ami teljesen leírja, hogy mire gondolok amikor azt hallom meg, hogy celeb.

2014. május 27., kedd

Interjú Nagy Mártonnal

Nagy Mártonnak (ismertebb nevén FanMadeMaker) tettem fel kérdéseket az OVS Fesztivállal kapcsolatban. Aki csak teheti látogasson el Június 21.-én az eseményre, és ne felejtse osztani és olvasni az interjút. 



1. Miről is szól maga az OVS fesztivál?

1. A fesztiválnak lényegében az a célja, hogy összehozza a videósokat és a nézőiket úgy, hogy közben egy egész napos programsorozatot élvezhetnek egy fesztivál keretén belül zenei előadókkal és fellépésekkel együtt. Célunk még az is, hogy egy közösséget alkossunk, akik valamilyen szinten összetartanak, mivel az érdeklődési körük is ugyanaz valamilyen szinten, ha csak annyiban közös az érdeklődés, hogy ugyanazt a videóst nézik, már az is elég. Összességében a cél, hogy nagyobb teret kapjanak a videósok, közösséget alkossunk, szórakoztató programokkal  szórakoztassunk mindenkit, a nézők és a videósok közelebb kerüljenek egymáshoz és természetesen az is cél, hogy mindenki jól érezze magát. A fesztivál meg, ahogy a nevéből is kiderül a videósokról szól. 

2. Miért döntöttél úgy, hogy megszervezed?

2. A fesztivált nem egyedül szervezem. Elég sokan benne vagyunk. Én csak egy kis részét képezem a csapatnak, de megpróbálok minél jobban helytállni és segíteni a szervezésben és amit rámbíznak azt a lehető legjobban próbálom megcsinálni. Arra törekszünk mindannyian, hogy egy amatőr szervezőgárdához képest a lehető legjobb fesztivált tudjuk megszervezni. Azért döntöttünk úgy, hogy belevágunk, mert adódott egy lehetőség. Egy cég segíteni akart megszervezni és gondoltam, ha már valaki jó ötletnek találja, akkor miért kéne az ötletnél megmaradni? Miért ne lehetne átlépni a megvalósításra? Ezután elkezdtük szervezni és nagyon élvezem. 
Remélem megérte a sok befektetett energia, idő és pénz és jó lesz a fesztivál. :)

3. A videósokat miszerint választottad ki? 

3. Mivel ez egy videós fesztivál, így akiknek több feliratkozójuk van és szeretik őket az emberek, azokat
autómatikusan meghívtuk. Aztán a videósok is hívtak meg videósokat és így terjedni kezdett a fesztivál. Ingyen jegyet annak adunk akinek van 5.000 feliratkozónál több követője, vagy csinál nekünk logót. Szelektálni max. annyiban szelektáltunk, hogy tényleg olyan videósokat hívjunk meg, akik rendszeresen videóznak, töltenek fel anyagot, aktívak. Fontos volt, hogy magyaroknak csináljanak videókat. Eleinte nehéz volt beszervezni az embereket, mivel a korom miatt sajnos nem vettek sokan komolyan és ez hátráltatta a szervezést, de idővel kezdték a videósok felfogni ennek a fesztiválnak a súlyát és jelentőségét és kezdték látni, hogy ahhoz képest, hogy amatőrök vagyunk még, ezt a fesztivált nagyon komolyan csináljuk. 

4. A videósok mellett egyéb fellépők is lesznek. Őket hogyan vetted rá erre?

4. Az egyéb fellépőket, mint Pl. a Sub Bass Monster, Children Of Distance, Mogács Dániel nem nagyon kellett rávenni semmire. Az egész papírmunka volt. Aláírtunk egy szerződést és eljönnek. Természetesen nem ingyen vállalták a fellépéseket, de véleményünk szerint megérte pénzt fektetni ezekbe a fellépőkbe, mert nagyon színvonalas 
produkciókat tudnak nyújtani a nézőknek. 

5. Lesz lófej?

5. Hah. :D Gondolkodtam, hogy lehetne árulni a fesztiválon, vagy ingyen Kólát kéne osztogatni, mivel Szombat lesz,  de a fesztivál nem rólam szól, hanem az összes videósról. Poénnak jó lenne és lehet hozok egy lófejet, és
pár doboz kólát, de ez tényleg csak poénnak lenne jó, mivel a fesztivál nem rólam szól. 

6. A kiadásokról tudsz mondani adatokat vagy ez titkos? 

6. A kiadásaink titkosak, de sokfelé megy a pénz, ezért is kell belépőjegyet szednünk stb. Azért mi is reméljük,  hogy valamennyi megtérül a befektetett pénzből, hogy tudjuk tovább csinálni majd és megérje nekünk. 

7. Hogyan látod, hányan fognak részt venni rajta?

7. Jelenleg a visszajelzések alapján, olyan 1.500-2.000 emberre számítok, amivel én teljesen elégedett lennék, de ez a szám még változhat és, ha szerencsénk van és sokan jönnek el, akkor változni is fog. De majd meglátjuk. :)

8. A reklámfilmeket sokáig tartott leforgatni?

8. Leforgatni nem volt sok idő. A Google stúdiójában vettük fel a Groundon és kb. 3-4 óra alatt megvoltunk a  felvételekkel. Egyeztetni a videósokkal és megvágni a videót sokkal több idő volt, kb. egy hét. De a forgatás után csak, másfél hónappal lettek nyilvánosak a reklámok. Nagyon örültünk a pozitív visszajelzéseknek a reklámok alatt, mert kétes érzelmek voltak bennem a reakciókkal kapcsolatban előtte.  

9. Ha sikeres lesz a fesztivál, a többi évben is meglesz rendezve?

9. Szeretnénk még csinálni ilyen fesztivált és nekem ezen kívül már más terveim is vannak, de ez egyenlőre maradjon titok. Tisztában vagyunk azzal, hogy elsőre lehet, hogy nem lesz annyira sikeres, nem jönnek el annyian, de mi abban bízunk, hogy idővel a következő fesztiválokra már sokkal többen jönnek majd és sokkal profibbak lesznek.

10. Miért is lesz érdemes kilátogatni a fesztiválra?

10. Rengeteg programmal, fellépéssel várunk mindenkit egész nap. Találkozhat az ember a kedvenc videósaival.  Közönségtalálkozókon vehet részt, szelfizhet limuzinban, kipróbálhatja az új Xbox játékokat és Rossz PC Játékokat,  ezen kívül még lesz Kalandpálya, zenei előadók, Humoristák, és egész nap tartó kvízjátékok is lesznek, és CS:GO és DOTA 2 verseny is lesz. Szóval programlehetőség van bőven. Már csak rajtunk múlik, hogyan szervezzük meg. :)

2014. április 30., szerda

Én ajánlom nektek: Hell

Szerintem igencsak sokatok ismeri az energiaital nevű készítményt, melyet én a kávé mellett csak úgy hívok, hogy koffeingránát, mert rengeteg koffein van benne. Véleményem szerint nem olyan vészes rövidtávon, hosszútávon lehet, de arról nem tudok semmit.


A Hell névre hallgató energiaitalt, hazánkban Magyarországon (is) forgalmazzák és gyártják, Szikszón. Mára meghódított rengeteg országot. A szomszéd országok mellett: Angliát, Ausztráliát, Venezuelát, Ciprust és még sok más országot. További információkat az alábbi videón találhattok.


"Gives you power like hell". Minden elfogultság nélkül állítom, hogy ez az eddigi reklámszöveg amit hallottam. A hivatalos weboldalukon leírják, hogy miért is ez a szlogen. Röviden erőt ad a mindennapok terhei ellen.

A doboz színei is nagyon tetszenek, mert a piros alapon fekete betűkkel nagyon jól néz ki. Ezt még az is tetézi, hogy a logó, illetve a "Hell" felirat fehér kontúrvonalai remekül kiemelik.

Az ital benne tutti.frutti ízű, de engem a gyümölcsös rágóra emlékeztetett egy kicsit, az illata mámorító. Semmi különleges nincs benne, egyszerűen tökéletes.

Kiszereléseit nézve öt darab van. A 250 ml, a 297/300 ml, a 355 ml, a 473 ml és az 500 ml. Én a 250 ml-eset tudtam beszerezni.

 Fajtáit nézve tízféle van. A hagyományos, a cukormentes Hell Zero.
A SummerCool és az IceCool. A SummerCool ízvilága Guava-Lime és Maracuja, az IceCool ízei pedig, Kiwi és Licsi-Ananász.
Új generáció? Nos piacra került a Hell New Generation nevű ital is, mely teás és nincs benne hozzáadott koffein.
Erő és pokol vegyülete. Hell Strong, egy doboz mégis több energia. Plusz 20% koffein és máris jobban telik a nap.
Valamint egy PET palackos kiszerelés is napvilágot látott.
SunmmerCool két íze

Az ízek (SummerCool kivételével) 




















Személy véleményem szerint nagyon finom, rendesen érződik benne az íz, illetve a szénsav is. Sajnos a többihez nem volt még szerencsém, de talán a közeljövőben. Bármelyik boltban megtalálhatjátok őket (én Coopban vettem) és egész baráti az ára is. 

2014. április 22., kedd

Minecraft Szerverélet 2. rész - Legend Crafters

A Minecraft Szerverélet 2. részében a Legend Crafters szerverre látogattam el és bár úgy gondoltam, hogy nem lesz olyan jó, pozitívan csalódtam, mert sok dolgot lehet benne csinálni. Rengeteg Event, Warp és hasonló nyalánkságok vannak rajta.


Először nagyon elvoltam veszve, hogy mi is van, mert olyan bőség zavara uralkodott, hogy "Jézusom". Aztán szépen lassan kitapasztaltam mindent, hála az adminok munkájának akik odafigyelnek a játékosra.

Mikor a telkemet megtaláltam megnéztem hogyan lehet munkát vállalni. Nos egy munka pluginnal, melyben favágó, bányász és azt hiszem halász van, de ezek mellett még egyest más.

Természetesen bányászni bányában lehet, de már kicsit szét van barmolva. Legalábbis amikor felmentem olyan volt, nem tudom változott-e azóta valamit. A kővel nem volt gondom, mert több, mint kétezer követ szereztem egy aukciós pluginnak hála. Ezzel el lehet adni vagy lehet venni. A fát könnyebb volt már kitermelni, mert a csemetét nem kellett visszaültetni, hanem amint kivágtad a fát, már ott is volt a csemete.

Több mindent nagyon nem tudok elmondani a szerverről és ez teljes mértékben az én hibám, ugyanis az internetszolgáltatóm eléggé szorongat. Amennyiben több információt akar a fenti linken találhatsz még dolgokat, valamint a szerver IP-t is megtalálod.

2014. április 19., szombat

I. Szegedi Japán-Nap

Az esemény plakátja
2014. április 19.-én került megrendezésre az  I. Szegedi Japán-Nap, a SZAFT (Szegedi Anime Függő Társaság) és az IH - D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont közös rendezésében. Én nem voltam ott a végéig, de ameddig ott voltam nagyon élveztem és első kísérleti eseményhez képest nagyon ott volt a szeren.

A programok egyik felében az IH rendezvényközpontban volt megtartva a nagyteremben és a másik fele a Grand Café-ban.
A nézőközönség

A programok délelőtt tíztől kezdődtek, a napot a szerverők nyitották és elhangozz a Japán himnusz is. Az első program egy akusztikus koncert volt, melyen Kurokawa Taka játszott gitáron. Nekem nagyon tetszett, mert szeretem a japán nyelvet is és a gitár hangját is. Ennek a kettőnek a kombinációja valami elképesztő volt.

Ezután Herczeg Csaba adott elő, a Japán nyelv megismerése érdekében. Érdekes információkat mondott el - nekem legalábbis azok voltak - melyekből megtudhatta az ott lévő ember, hogy három fajta írás van. Nem akarok japánnyelvleckét tartani ezért nem is mennék bele a részletekbe. Megtudhattuk, hogy rengeteg japán kanji van és némelyiket nem is könnyű leírni.

Az előadás után jött az első vetítés a Kotonoha no niwa nevű anime film lett levetítve, mely annyira nemigazán kötött le. Éppen ezért körbejártam kicsit a teremben.

Lehetett többféle mangát is olvasni, volt egy pár. A hagyományos japán öltözéket is felpróbálhatták a jelenlévők, mind a férfiak, mind a hölgyek. A terem közepén egy Bonsai kiállítás volt, nagyon szépek voltak. Fotókiállítást is tartottak, néhány kép ki volt nyomtatva és kirakva, de a többsége diavetítőről ment. Manga rajzsarok is volt a helyszínen, ahol igencsak jó rajzokat láttam. A lány aki jött egy saját mangát is kiadott már. Az előtérben a hagyományos japán játékokat (pl.: Karuta) és az evőpálcikát is ki lehetett próbálni.

A Kotonoha no niwa után levetítették Dóczi Attila "Nem mese, anime!" szakdolgozatát, melyet biztosan sokan ismertek. Véleményem szerint ez egy határozottan kimagasló videó lett a szubkultúráról.


Valamint Kalligráfia is volt, melyet szemügyre vettem és nagyon tetszett az is. Mindezek mellett egy cosplay-est is láttam. A Kuroko No Basuke animéből Akashi lett megformázva.
Akashi

Ezek után én már nem voltam ott. Viszont tetszett nagyon az addigi összes program és határozottan állítom, hogy jövőre is elmegyek, mert nekem nagyon tetszett.

2014. április 2., szerda

Interjúban: Chris Dice

Chris Dice a HCW második 2014. évi gáláján, a Dicsőség Napján mutatkozott be a Rock&Wrestling negyedik tagja ként, ami így más nem trió, hanem kvartett. Olvassátok és Osszátok a fiatal tehetség válaszait.
Chris Dice, mint a HCW Revolution Bajnoka

1. Mikor láttál először pankrációt és mikor döntötted el, hogy pankrátor leszel?

1, Nagyjából 4-5 éve láttam először pro-wrestlinget és 3 éve döntöttem el, hogy pro-wrestler leszek

2. Van akire példakép ként tekintesz? 

2, Van pár példaképem, de akit kiemelnék az Prince Devitt, Kota Ibushi, KENTA.

3. Melyik volt az első HCW gála, melyen ott voltál?

3, Véres November 2.

4. Hogyan írnád le Chris Dice-t?

4, Hogyan írnám le Magamat? Egy rendkívűl tehetséges fiatal ember, aki elött nagy jövő áll.

5. Hogyan érezted magad az első megjelenésedkor?

5, Természetesen csodásan, hiszen mindenki Rám figyelt.

6. Melyik szervezeteknél szeretnéd megmutatni magad?

6, Először itt a HCW-ben, illetve Európa szerte, de igazi vágyam, hogy kijuthassak Japánba. Ott a BJW,AJPW,NJPW, vagy NOAH-ba szeretnék bekerülni.

7. Ellátogatnál egy WWE adásra?

7, Természetesen megnézzném, hogy hogyan dolgoznak a nagyok.

8. Szerinted az idei WrestleMania meccsek közül melyik lesz a legjobb? 

8, Kíváncsi vagyok az egész showra, de ha ki kéne emlenem egy meccset, akkor az Daniel vs HHH. Kíváncsian várom, hogy mi fog történni.

9. Mit vársz a Szegedi Szupershow-tól? 

9, Szerintem fantasztikus show lesz, hiszen Én is jelen leszek. Természetesen győzelmet várok.

10. Tudnál pár tanácsot adni azoknak akik elakarnak kezdeni edzeni a HCW School-ban és pankrátorok akarnak lenni?

10, Elsősorban járj le edzésre. Dolgozz keményen, ne hátrálj meg a nehézségektől és, ha kell, akkor szenvedj meg az álmodért.

2014. március 20., csütörtök

Interjú Katamorival

Katamori az egyik videós YouTube-on akit már nagyon rég óta követek YouTube-on, benne volt az első háromban. Meginterjúvoltam, és remélem tetszeni fognak a válaszok. Olvassátok és osszátok.

A Katamori Entertainment logója 

1. Miért vágtál bele a videózásba?

1. Amikor először rendszeres és aktív YT-használó lettem, láttam, hogy mindenféle ember rak fel mindenféle videókat azokban a körökben, ahol én is jelen vagyok (lásd 3.válasz), jó mókának tartottam, ha én is beszállok.

2. Melyik az a játék amit legjobban szeretsz és melyik az amit messze elkerülsz?

2. Kedvenc játékom a Deus Ex nevű 2000-es FPS-RPG, amiről válltig állítom, hogy a valha készült legjobb, legtökéletesebb játék. Igazán utált játékom nincsen, a történelem legrosszabb játékának a Big Rigs: Over the road racinget tartom.

3. Volt aki inspirált a videók gyártásában?

3. Közvetett módon FreddyD, valamit egy picit SenshiInoue, akinek az egyik videóját (ami a FreddyD féle nyereményjátékra készült) még csatlakozásom előtt pár hónappal láttam. Közvetlenül viszont egy Reactor nevű videós inspirált - csatornája UgyvanPlancsiznakEgy néven fut a mai napig.

4. Ha tehetnéd milyen játékot készítenél?

4. Igazából részben megtehetem, és igyekszem is független fejlesztőként helyt állni. Ötleteknek sajnos elég híján vagyok, de általános vezérfonalaim vannak azért: az eredeti játékmenet és/vagy az atmoszféra, a hangulat, a beleélés, a hitelesség az, amit elsődlegesnek tartok. Stílusban a cyberpunk a legkiemelkedőbb kedvencem. Amit tényleg szívesen készítenék, de nem tudom még megtenni, az egy saját készítésű belső nézetes játék.

5. Lehet tudni milyen játékokról lesznek videók a továbbiakban?

5. Konkrét terveim nincsenek, csak általános lehetőségek: szeretnék egy nap vlogolni, Half-Life 2 modokat rendszeresebb időközönként végigjátszani (ilyenre úgysincs nagyon példa még Magyarországon), valamint úgy en block bármilyen érdekesebb játékhoz (pl. Super Meat Boy) készült modok is sorra kerülhetnének. Amit még biztosan szeretnék sorozat formájában játszani, az az év során megjelenő Binding of Isaac: Rebirth, a Mew-genics, a Quadrilateral Cowboy is szóba jöhet, vagy pl. a magyar fejlesztésű Gemcraft: Chasing Shadows. Ezek mint idén megjelenő indie játékok, de még lenne sok alany, amit hajlandó lennék bevállalni.

6. Melyek voltak a legelső játékaid amikkel játszottál? 

6. Életem első játékai egy négyes csoport volt, konkrétan a 9 évesen beüzemelt első számítógépemen más játék nem volt rajtuk kívül. Ezek a játékok a Doom, a T.I.M., a Volfied és az X-Wing. Volt továbbá egy kínai kalóz Famicom konzolom is még jóval ezelőtt, rengeteg kínai kalózjátékkal hozzá.

7. Melyik játék volt számodra a legnehezebb?

7. A Super Meat Boy alaposan megizzasztott, de a már említett konzolomhoz lévő játékokkal jobban meggyűlt a bajom, különösen a hihetetlenül hosszú Adventure Islanddel, és a Recca nevű space shooterrel, ami miatt a konzol maga sajnálatos károkat is szenvedett...

8. Tagja lennél egy zenekarnak? Esetleg alapítanál egyet?

8. Közelebbi barátaimnak van egy együttese, de abban komoly szerepet nem töltök be, csak kísérem őket a próbára, meg kiteszem videóikat néha itt-ott. Zenélni nem tudok, de ha tudnék se biztos, hogy egy banda jó ötlet lenne: nagy a megfelelési kényszer a tagokkal és a közönséggel szemben is. Biztosan nem bírnám.

9. Sportolsz vagy sportoltál-e valamit? 

9. Nem sportolok, régen se voltam oda érte, kifejezetten utáltam is. Lusta ember vagyok, na. 

10. Mit ajánlasz a feltörekvő videósoknak?

10. Valahol az vagyok én is, hiszen csak egy kiugrásom volt, ami idővel aztán el is halt, de minden videósnak szerintem önmagát kellene adnia és élvezetért kellene videózni. Elvégre ha nem így teszünk, mi értelme az egésznek?